Kertvárosi Csicsergő Tagintézmény

Kertvárosi Csicsergő Tagintézmény

Tagintézmény

Óvodánk tevékenység központú nevelési programot alkalmaz a gyermekek fejlesztésében.

 Az épület 1980-ban épült 4 csoportos intézményként. 1996-ban létrehoztuk a szülők segítségével az „Ezer –élmény-ezer játék” alapítványt, melynek célja, hogy anyagi támogatást biztosítson az óvodában folyó nevelőmunkához.

Helyi programunkba a Tevékenységközpontú Óvodai Nevelési Programot adaptáltuk.

Programunk sajátosságából adódó céljaink:

A 3 – 7 éves gyerekek társadalmi gyakorlatra való általános felkészítése, amely magába foglalja:

A teljes gyermeki személyiség fejlesztését, a tevékenységek által és a tevékenységeken keresztül.

Az életre való felkészítést a tevékenységek által és a tevékenységeken keresztül.


2008-tól intézményünk a Rátkai Gyermekkert Óvodával szoros kapcsolatot ápol, melynek közös célja a magyar és a sváb néphagyományok ápolása.

2010. óta intézményünk a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt „Bázisovija”, ami azt jelenti, hogy számunkra fontos a gyermekek egészséges életmódra nevelése, a segítségnyújtás igényének erősítése, az óvodások bevezetése az elsősegélynyújtásba, baleset esetén a félelem oldása, a befogadó magatartás fejlesztése.


2011. augusztus 01-től a Gyermekek Háza Déli Óvoda Kertvárosi Tagintézménye lettünk.

2013 –ban az óvodánkat bővítették és felújították, így új környezetben kezdhettük el szeptember 01.–én a nevelő munkát. Intézményünkben így már 5 csoportban és egy új tornaszobában, akadálymentesített külső és belső környezetben nevelhetjük a gyermekeket.

A jól felszerelt Fejlesztő szoba, Tornaszoba, Speciális fejlesztő eszközök (mozgásfejlesztő, képességfejlesztő) segítik a különleges bánásmódot igénylő gyerekek nevelését is. A nevelő munkát az óvodapedagógusokon kívül heti rendszerességgel utazó logopédus, szurdopedagógus, gyógypedagógus, óvodapszichológus segíti. Lehetőség van a tehetséges gyermekek számára a szülők által támogatott különfoglalkozásokon részt venni (ovi-foci, néptánc, zene-ovi, vizuális műhely, zenés-torna, ovi-sakk és az angol nyelvvel való ismerkedés).

Rendezvényeinket az aulában, tornaszobában és a felújított udvarunk térburkolatán szervezzük. Ezeken a helyszíneken különböző ünnepségeket, programokat bonyolítunk le:

Szüreti – hét

Egészség hét

Mikulásjárás

Karácsonyi ünnepség

Farsang

Zöld nap

Anyák napja

Évzáró „Oviparádé”

Hagyományőrző kiállítás

Hagyományőrző Tánctalálkozó

Báb-előadások

Apák napja

Nevelő munkánk során arra törekszünk, hogy az intézményünkbe járó gyermekek egy esztétikus, jól felszerelt, nyitott, gyermek centrikus, és partnerközpontú, családias hangulatú óvodában éljék mindennapjaikat. 


Alapítványunk: 

Ezer élmény – Ezer játék” Alapítvány

Számla száma: 11744003-20915872


Tagintézmény-igazgató:

Ilcsik Jánosné

Cím: 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 16.

Tel/Fax: 06-42/512-912

E-mail: csicsergo@netra.hu

Cím

4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 16.

Telefonszám

06-42/512-912

E-mail cím

csicsergo@netra.hu

Weboldal

N/A

További óvodák